Kr.e. a VI-V. évezredben már lakott területek találhatók a város létesítésének későbbi alapját képező Borostyánkőút környékén.(szerk. Gömöri János., A Borostyánkő út tájai és emlékei. valamint a Fabricius ház "Háromezer év a Borostyánkőút mentén" c.kiállításának anyaga) A Borostyánkőutat magát soha nem nevezték így, és a rómaiak csak egy már meglevő kereskedelmi útrendszert "korszerűsítettek" a pormentes lefedés révén. A neolitikumban a dunántúli vonaldíszes kultúra képviselői hagyták itt emlékeiket, mégpedig a falvakban megtelepedő Zseliz csoport és a kézműves eszközöket előállító (kőeszközök) lengyel kultúra csoportja.
Kr.e. a IV évezredben őket váltotta
az ún. Balaton Lasinja csoport, mely már állattartással is
foglalkozott.
A kereskedelmi útvonalak találkozása magyarázza a már a rézkorban a
medence szélén (Nándormagaslat) fellelhető, védőárokkal erősített
településeket (Kr.e.2500-1900)
Ékszerek és szerszámok utalnak a bronzkorban itt található
kultúrákra. Kr.e. a XIII -IX. sz-ra tehető az első folyamatos
letelepülés (kelták) a város mai területén (Bécsi domb és az Ikva patak
környéke). A Jereván-lakótelep építési munkáit részben megelőző műemléki
leletmentésből tudjuk ezt. A helyet Krautacker lelőhelyként szokás
emlegetni. Az urnatemető területen a késő-bronzkori kézművesség egyes
darabjait találták meg, melyek a kézművesség eszközgyártó emlékei közé
sorolhatók.
Mai ismereteink
(melyek elsőként, főleg a Várhely kilátó alatt emlékművel jelölt
helyről, Bella Lajostól származnak) szerint az első igazi várak,
földsáncok a Kr.e. VI-IV.sz-ból (vaskor) valók. A kort a Hallstattkori
vallás koraként emlegetik. A Sopronbánfalva fölötti Várhely (Burgstall)
483 m magas platója hallstattkori illír település volt, melyet sáncok
vettek körül. A Kr.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták. A
földsáncokat a rómaiak első megjelenésétől tovább építik, mintegy 2000
méter hosszúságban 38 kat. hold földterületen. Máshol, pl. a mai
Károlymagaslat környékén is létesítenek ilyeneket, sőt Kr.e. a II.sz-tól
már kőfallal is megerősítik kívülről azokat. A Bécsi-dombon is La Téne
kori település nyomait tárták fel, melynek az előbbiekkel együtt szintén
lehetett földvára.
A Kr.e. VI-V.sz-tól Krautacker lelőhely anyaga jelentős előrelépést
jelentett a kor szokásainak, vallási hagyományainak megismerésében,
melyek az etruszk-görög hitvilágnak valamiféle hasonmásai voltak, az
élet fonalát szövő (és elvágó) istennők képében, akiknek ábrázolásai az
ott talált leleteken megtalálhatók.
Rekonstrukciós illusztráción látható a Kr.e. VI-V.sz-tól földbe
ásott házak, tároló-vermek és műhelyek nyomai, melyek gödör vagy árok
formájúak, cölöpsoros építmények voltak.
A település igazi fellendülését az Ikva és a Rák patak körül a
rómaiak hozták meg, akik Tiberius uralkodása alatt (14-37.) jelentek meg
a város környéki dombokon, id. Plinius leírása szerint "oppidum
Scarbantia Iulia" néven, majd foglalták el a mai belváros területét is.
A középpont a mai Fő-tér (Fórum) volt, e körül polgárházak épültek. A
településhez tartozott a bécsi dombi, a megtelepedéssel csaknem egy
időben épült Amphiteátrum (II.sz.), a temető (a Szt. Mihály domb mai
területén), valamint a fazekasműhelyek (a mai Paprét területe). A fórum
részeként sorolhatjuk a Capitoliumot (a mai városháza területe), a
pódiumon álló Basilica-t, a törvénykezés és üzletkötés helyét (a mai
Patikaház és Gambrinus területe egészen a Curia-ig - északnyugati
feljáróját a 2001 évi gázvezeték fektetéskor 4.5 méter mélységben
feltárták, majd betemették. Előírásszerűen két bejárata volt, 3
lépcsővel - a lelet alapján a TKM 455-ben rajzolt Fórum-vázlat azzal a
kiegészítéssel igaz, hogy a Curia és a Basilica között nem "fért el"
utca: a Basilica egyik oldala a térre, másik oldala a Borostyánkő útra
nyílt ), a Curia-t és az ókeresztény valamint római (Silvanusnak, az
erdők, a kertek, a paraszti gazdaságok istenének szentelt)
szentélykörzetet gyülekezőteremmel (mindkettőt a "Vasalóház" területén
feltárt helyen). A római Scarabantia két fő közlekedési út, az É-D
irányú Borostyánkő út és a K-Ny-i Arrabona-Vindobona (Győr-Bécs)
találkozásánál jött létre. A mocsaras részek feltöltése, a cölöpös
alapozás már ebben a korban megkezdődött az Ikva és a Rák-patak között.
A művészetüket is magukkal hozó rómaiak nem haditábort hoztak létre,
hanem elsősorban polgári települést, ahol legnagyobb számban kereskedők
és a kiszolgált veteránok telepedtek meg.
A mocsaras területen való építkezés facölöpökre történt. Ez az
építkezési forma határozza meg a mai belváros földalapját, annak
rétegeit a magas talajvizet, okozza az alap gyengülését a közben a
levegőtől elzárt facölöpök rothadása miatt, mely sok későbbi
kellemetlenség és tragédia alapja lett. Ez az oka , hogy mai technikával
is nehéz statikailag megfelelő alapokat biztosítani a régi épületek
megőrzéséhez, valamint ugyanez az állapot okozza, hogy a ma
megtekinthető Curia alapjait is magasabbra kellett felhozni.
Kr.u. 69-79. Vespasianus császár uralkodása alatt a város municipium
lesz (saját szervezettel rendelkező város, amelynek lakói római
polgárjoggal bírnak): Municipium Flavium Augustum. 73 villa maradványát
tárták fel a környéken, azon villagazdaságok maradványait, melyek
szőlőtermesztéssel, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak. A
római kor nemcsak nemes építészetét hozta magával, de "tömegcikkei" is
eljutottak ide, az itt élőket, rómaiakat és romanizáltakat az áruk
készítésének utánzására kényszerítve. A borostyánkő kereskedelem
fellendülésének ideje az I-II.sz-ra tehető. Ekkor jelentek meg a
kereskedőknél a művészien kidolgozott kövek, mint a kereskedelem
tárgyai.
Először lazán épített város képe alakult ki, valószínűleg a
területen átlósan keresztülvezető fő útból és az azt merőlegesen
keresztező keresztutcákból) és csak Kr.u. 50 körül (Vespesianus
idejében) vált megtervezetté a városkép.
Ennek kialakítását azonban megelőzte a római vár építése. Az
ellipszis alakú, 404 x 250 méteres vár építésére a város védelme
érdekében már 380 előtt sor került (Scarbantia falainak alakja is arra
utal, hogy nem elsősorban a birodalom, hanem a lakók védelmére
szolgált), melyet a markomann törzsek támadásai ellen 27 bástya védett,
kapuja a mai Előkapu ill. a Hátsókapu területén volt. Az ellipszis
hossztengelye megfelelt a borostyánkő út irányának. Ezt követően alakult
ki a belváros utcáinak gyakorlatilag a mai képe. A Városház utcai
ásatások bizonyították, hogy a várfal létesítésével egy új, mesterséges
határ jött létre, mely sokszor a már létező város épületeit "szelte
ketté" (a várfalon kívüli részt lebontották). Az ellipszis alakú vár,
melynek hármas fal-tagolódása volt (ez nem azonos a középkori Sopron
Lackner-féle, többszörös falrendszerével, hanem a belváros körüli római
várról ill. az arra épült későbbi falrendszerről van szó!): kívül nagy
kváderkövekből, belül kis kváderkövekből, középütt pedig mészhabarcsos
tört köves töltelékből állt. A főút be- és kijáratánál az út leszűkült
4,8-ról 3 méterre és két-két torony között haladt át, ahol városkapuk
biztosították a védelmet. A várfalon egyenlő távolságokban elhelyezett
32-35 bástya az első emeletig tömör volt, felső szintjükön 4x8 méteres
helyiséggel a helyőrség és felszereléseik számára.
Valószínú, hogy csaknem a város létesülésének időpontjában már megindult
egy másik városmag kialakulása a mai Szent Mihály-templom körül, ahol a
római kori temető volt található. A kereszténység (a IV sz-ban - a
mellékelt karcolat szerint is ókeresztény gyülekezetet találunk
Scarbantiában, mely egyben püspöki székhely) e tekintetben is "inkulturálta"
a talált római kori állapotokat, és itt építhette a "villa Scarbantiae"(Sopron
falvának) egyik első templomát (mely ravatalozó is volt) és halottait a
római kori temetőbe temette el. A mai Szent Mihály utca - Dorfmeister
utca volt az Előkapun keresztül az összekötő kapocs a két városrész
között.
A népvándorlás kora szakaszainak emlékei itt is felismerhetők,
különösen, ha a környező településeket is bevonjuk a vizsgálatba. Az
első szakasz a germán quádok kora, melyet Foederati kornak hívnak
(375-433-ig). A második a hunok kora 435-455-ig tart (elsősorban
Kelet-Pannónia területén), melyet harmadikként a Keleti gótok kora követ
(455-471.). Negyedikként említik a Szvéb herul uralom korát (471-526.),
majd befejezésként, ötödikként a Langobárd kor (526-586) következett.
majd az avarok előretörésétől (568) a város elnéptelenedett, korábban
menekülő keresztényekről vannak adataink, de pl. a padlófűtést alkalmazó
romanizált lakosság maradványai még 568-ig éltek szórványban a
területén. Vára romossá vált. A határvédő, "őrséggel ellátott gyepű"
szerepe jutott a város helyének. Jelentőségét elvesztette, mert a
népvándorlás során, majd azt követően sem itt húzódott a határ.
Ismét csak nem erősítette a terület fontosságát a frankok támadása,
amikor Nagy Károly a Germán Birodalom határát a Rábáig terjesztette ki.
A frankok és bolgárok támadásaitól összeomlott az avarok belülről is
bomló birodalma. Így tehát a Rábától nyugatra és északra fekvő területek
a frankok kezébe kerültek. Erre az időre tehető az új határőr
települések létrejötte, de kb. ebben az időben történt a frankok
megkeresztelése és a feudális jelleg megjelenése is társadalmukban. Ezen
idő tárgyi emléke pl. a híres Cundpald kehely, melyet a mai Petőházi
Cukorgyár területén találtak.
Az időben kb. 900-ra tehető Honfoglalás után az új megyerendszerben,
Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres
magasságban álltak a római városfalak. Tőle származik a középkori Osl
(Osli) nemzetség, melynek vezérei után nagyon sok település kapta a
nevét. Az Enns folyóig terjedt a magyarok fennhatósága. Erre az időre
tehető a Nyugat-Magyarországról kiinduló kalandozások kora, melynek
bizonyítékait, az ezüstpénzeket, melyek az Itáliára és a nyugatra
kivetett adó nyomán jelentek meg, itt is megtalálták.
A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelőzésére, az utak
védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt
helyreállítva, az egykori Scarabantia helyén határvárat emelt: Sopront.
E határvár István király korában inkább csak újraszervezett volt -
pontosan a római kori vár vonalában -, mint újonnan épített erődítés. A
határvár szerkezete rátelepült az itt talált római, helyreállított
romokra, gerendavázas, (földdel kitöltött), kazetta szerkezetű
földsáncot építve azokra. Hatalmas tűzvész pusztíthatott 1030. és 1074.
között a várban: az íjászok és hajítógépek védelmét szolgáló
fa-felépítmény felgyújtása terjedhetett át az alsó gerendák szintjére,
ez okozta az agyagos föld vörösre átégését a benne talált,
megszenesedett gerendák maradékainak tanúsága szerint is. Az ispáni
váron két kaput létesítettek: az egyiket az Előkapu, a másikat a
Hátsókapu területén. Az Előkapu Scarbantia északi városkapujától néhány
méterre Keletre épült a sáncvár építésekor. A déli scarbantiai
városkaput pedig ekkor elfalazták és a keleti falon nyitották meg
helyette a Hátsó kaput. A régi kapun azonban kitörhettek a várból, erre
utal az 1242-es IV. Bélától származó oklevél leírása a "hadicselről".
A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe: így
alakultak ki az ellipszis vonalú utcák, a mai Szent György és Templom
utcák. Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fő tér-Fórum és Orsolya
tér - Sópiac ) jöttek létre. Utóbbi a királyi sólerakatról és
elosztóhelyről kapta a nevét. Később a középütt található "zöld
területek" felezésével lehetett több, ma belvárosi, akkor várfallal
védett házat felépíteni, így jött létre az Új utca illetve a Templom
utca "felezésével" a Kolostor utca. Hogy Sopron vára már a korai időkben
kialakult, bizonyítja Kálmán királynak Bouillon Gottfried keresztesei
számára történt átvonulási útvonalának kijelölése is. A megegyezésben
szereplő castellum Cyperon (Sopron) név már1096-ban nyilván jelentékeny
várra vonatkozik. A vár maga ún. ispáni vár volt (a város nevét is
valószínűleg első ispánjától - Suprun - kapta), ellátásáról a
környékbeli falvak gondoskodtak. Erre utalnak a környező település- vagy
városrész-nevek.
A település akkori egyházi emlékei is adnak bizonyos útmutatásokat.
Ezekből kiindulva a település a még ekkor használatban álló római út
ellenőrzésére szolgált, a közvetlenül fölötte fekvő Bécsi-dombon - a mai
Bécsi negyed helyén - települt részeivel, ahol a település legkorábbi
templomai épültek : a Szent János-templom, a Szent Jakab-kápolna és a
nagyméretű Szent Mihály-templom. IV. Béla a vár visszafoglalása után,
1247-ben telepítette itt le a Johannita lovagrendet, hogy a bécsi kapu
felől védje a várat. A Szent Mihály-templommal 1278-ban együtt említett
Nagyboldogasszony templom szintén a mai városfalakon kívül állt, az
Előkapu előtt, a Mária-oszlop helyén. 1533-ban - hadi, stratégiai
szempontok alapján történt - lerombolásáig a soproni főesperesség helye
volt. A falakon belül épült a várostörténeti kiállításon egy Krisztus
torzóval képviselt Szent György-templom is. (A középkorban Sopronban 12
templom állt.) 1162-ben említik Farkas soproni várszolgát, 1257-ben IV.
Béla beszél a soproni várhoz tartozó Harka nevű várföldről, 1265-ben a
királyi vár várnagya Péter ispán. A határvárat - melynek fent felsorolt
templomai erre az időre már állnak - II. Ottokár csapatai 1253-1278
között több ízben is elfoglalják és feldúlják, a város hűsége
biztosítására a soproni lakók gyermekei közül több túszt szednek. Mégis
Sopron 1277-ben IV. (Kun) Lászlónak megnyitja a város kapuit. Hűségük
elismeréséül - Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának
emelésére - a király hozzájuk csatolja a lővéreknek - a határvédő
királyi íjászoknak (sagittarii) - másik felét is.( A város 1921-ben
kapott jelzőjére - "Civitas fidelissima" - és a királyi levélre a
népszavazással kapcsolatos részben utalunk.)
A királyi várat IV. László 1277-ben szabad királyi város rangjára
emeli. Innen számítható a második, a külső várfalak megépítése. A
soproniakat megerősíti a IV. Bélától és V. Istvántól nyert
kiváltságaikban, melyek szerint a várostornyok és kapuk jó karban
tartására a fertői vám felét nekik adja, továbbá a királyi udvarnokok
földjeit is. Kiveszi őket a soproni királyi várispán joghatósága alól:
saját bíráik ítélkezhettek nagy bűnökben is, és a soproni dézsmahuszadot
a város falainak javítási munkáira adja. Megengedi továbbá, hogy a
polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyancsak IV.
László az, aki 1283-ban megtiltja a városon kívüli letelepülést, és
megparancsolja, hogy azok, akik a város falain kívül telepedtek le,
birtokaik elvesztésének terhe mellett térjenek vissza a városba (intra
muros). E rendelet arra vall, hogy ebben az időben új - valószínűleg
német - telepesek keresnek maguknak helyet a városfalakon kívül (Az
Újteleki külváros kezdete) .
1277-1360 között a királyi magyar határvárból virágzó szabad királyi
város lett, olyan kereskedőváros, melyben a németség fokozatos többségre
emelkedik. 1339. májusában I. Károly a soproni polgárok kérelmére a
Fertő vizén a vám fél jövedelmét még két évre nekik adja a város
erődítéseinek teljes kiépítése céljából.
A nagy terjedelmű vár rendszeres karbantartása súlyos anyagi
terheket jelentett a soproni polgárság számára. Ezért a királytól
megfelelő adókedvezményt kérnek és kapnak is. Zsigmond 1397-ben
megparancsolja János győri püspöknek, hogy a soproni polgároknak,
kiváltságlevelük értelmében, a város erődítményeinek kijavítására
fordítandó dézsma huszadot adja ki rendesen. Ugyanez év augusztusában
pedig a soproni harmincad-jövedelemből a város falainak és árkainak jó
karban tartására további intézkedésig, évente 200 forintot rendel.
Sopron a hét szabad királyi város egyike, létrehozzák a városi
kancelláriát és levéltárat.
1440. Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemő V. Lászlóval és
udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441-ben elzálogosítja Sopront
III. Frigyes, német királynál, a szabad királyi városok szövetsége
tiltakozása ellenére, melyhez Sopron is tartozott.
IV. Frigyes német király 1447-ben meghagyja a soproni polgároknak, hogy
az alsó falszorosnál (zwinger) elkezdett védőoromzatos mellvéd (hiernweer)
építését fejezzék be.
1379-től a Sopron belvárosán kívüli, de a leendő külső várfalon
belüli területet négy fertályra (viertel = negyed, a mai négy külváros)
, azokat újabb négy-négy területre osztották. Így a külső területeket
képviselő 4x4=16 személyen kívül még nyolc belvárosi polgárral együtt
képezték azt a 24 tagú testületet, melyet Külső tanácsnak hívtak. Ebben
az időben a város lakossága 2100-2300 fő, mely 1427-re 4000-re duzzad.
1379-ből származik a város házainak első összeírása. 1447-től jelennek
meg a céhek Sopron történetében, melyek - főleg az első időkben - nem
csak érdekképviseletet, de szakmai garanciát és az elszegényedett tagok
gondozásának, ápolásának anyagi-emberi fedezetét is jelentették. Külön
érdekesség, hogy léteztek ú.n. egyházi céhek is, melyek tisztán vallási
életük ápolását szolgálták. Legrégebbi ezek közül a Szent György
Társulat, melybe minden városi tanácsosnak és papnak be kellett lépnie,
így a legfőbb világi és egyházi végrehajtó hatalmat kezében tartotta az
1550-es évek elejéig.
A XVI. század közepén a ma csupaszon álló vár falát védőoromzatos
mellvéd koronázza. Mátyás király idejében a már korábban teljesen
kialakult vár falai ismét düledezőben vannak. 1463-ban neki sikerül
visszaváltania a várost. 1464-ben Mátyás megparancsolja a városnak : az
összedűlt várfalakat javítsák ki, és közli velük, a vármegyei
nemességnek is meghagyja, hogy e munkában segítségükre legyenek.
1469-ben Mátyás a soproni városfalak és tornyok építésére évenként l00
forintot engedélyez a soproni koronavámból. 1477-ben Budán kelt
oklevelében pedig értesíti a város tanácsát, hogy városukban fekvő
csapatai vezérének utasítást adott Sopron erődítményeinek kijavítására
és kiépítésére. A városban elszállásolt csapatok erőszakoskodhattak,
mert 1480-ban a király, értesülve kihágásaikról elparancsolja őket, és
csak kevés gyalogost hagy náluk, hogy a város megerősítésén dolgozzanak.
A vár és a város fontos szolgálatokat teljesít Mátyás királynak a német
császár elleni háborúban, melynek során háborús pusztítások és
rombolások érik. Ezek eltüntetésére 1483-ban a város évi adójából 10
éven át 300 aranyforintot és a harmincad-jövedelemből 16 éven át 200
aranyforintot kapnak minden évben a vár megerősítésére.
II. Ulászló 1496-ban megengedi, hogy a harmincadot 2 évig a várfalak
kijavítására fordítsák, mégis Sopron 1500 táján azért kér adóelengedést,
mert nem védik már falak a várost, s a harci eszközök és kiváltképp a
kapu fölötti egyetlen torony teljesen romokban van (Omnino desolata
est.). A megrongált, vár helyreállítása - úgy látszik - nem
sikerülhetett, vagy újabb sérüléseket kapott, mert II. Ulászló 1507-ben
Budán kelt rendeletében ismét meghagyja, hogy Sopron városa rongált
erődítményeit újból építse fel, amiért 3 éven át minden rendkívüli adó
alól mentesíti, és megengedi nekik, hogy a falvaik után járó adót
ugyancsak három éven át az erődítmények helyreállítására fordítsák. E
rendeletét 1510-ben újabb két évre kiterjeszti, 1515-ben pedig Tatán
kelt levelében megparancsolja a zsidók elöljárójának és az összes
soproni zsidóknak, hogy a városfalak felépítéséhez és megrongált falak
kijavításához ők is járuljanak hozzá, a házakat is tartsák jó karban,
mert ellenkező esetben hatalmat ad a városi tanácsnak, hogy erre őket
kényszerítse. Ugyanez évben a király - hivatkozva arra, hogy saját
szemével látta Sopron városának lerombolását - harmincad-mentességet ad
mindazoknak a polgároknak akik házaik rendbe hozására épületanyagot
szállítanak - és az ide költözködni óhajtó jobbágyoknak is, ingóságaik
után (Házi, Oklevéltár. I, 6, 232., 250., 322.; 333.). II. Lajos is
elengedi 1525-ben a városra kivetett 500 forint rendkívüli adót azzal a
céllal, hogy a városfalat kijavítsák. E munka 1526. táján befejezéshez
közeledhetett, mert II. Lajos arról értesíti Dóczi János királyi
kincstartót, Sopron vármegye hatóságát és a királyi adószedőket, hogy a
város, falai megerősítése befejezése céljából, egyévi teljes
adómentességet élvezhet. A vár harcászati jelentősége Mátyás
uralkodásának fénykora után azonban hamar elveszik.
A legkorábban az l597. évi térképen ábrázolt soproni hármas belső
városfal tehát több évszázados fejlődés eredménye.
Ugyanekkor az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességéből a
középső - fő - védőfalat magasan feltöltik földdel (ún. bástyakertek),
ami egyben alkalmas elhelyezést biztosít a védelem ágyúi számára is. A
nagyrondella 1631-ben készült el, hasonló bástya épült ugyanekkor az
Orsolyita zárda mögött is. 1641-ben ötszögű olasz bástyát emeltek a
város délnyugati sarkán.
A tűzfegyverek megjelenésével egyidejűleg a korábbi, íjas harcmodornak
megfelelő, pártázott koronájú fal már nem biztosított védelmet, ezért a
pártázat nyílásait elfalazták, sőt azon felül kb. egy méter magasságú
táglafalat emeltek. Lőréseket képeztek ki, mely az új harcmodort (a
lőrések között a fegyverek töltése és a lőrésen át azok elsütése)
támogatta. A kapukat is átépítették, farkasvermeket ástak a bejáró
gátakon. A várárkot a Rák patak vizével töltötték fel.
1524-ben, Magyarországon először Sopronban jelentkezik a reformáció.
A könyvégetések ellenére rövidesen a város polgárainak többsége Luthert
követi. 1526-ban a zsidókat kiűzik a városból.
A török 1529-ben elfoglalja és feldúlja a külvárost. Mégis a
korabeli harcászati eszközöknek megfelelő védelem kiépítéséről le
kellett mondani. Az ostromló tűzeszközök hatótávolsága állandóan
növekedvén, a környező magaslatok - elsősorban a Szent Mihály domb -
miatt Sopron várának védelme egyre hátrányosabb helyzetbe jutott. A
Szent Mihály-dombnak Sopron védelmi rendszerébe való bevonása viszont
olyan költséget jelentett volna, melyre az állandó anyagi gondokkal
küzdő Habsburg-ház nem mert vállalkozni. Ezért a bécsi haditanács a
török ellen Magyarország területén tervezett végvárrendszer kiépítésekor
Sopron várát nem korszerűsíti. 1617. húsvétja előtt a krónika több
helyen beszél falépítésről, mindenekelőtt a kapuknál (Gazda, egykor
Wieden utca, régi Szent Mihály temető és az összes külvárosi kapuknál).
A híres, jó bortermő évben építik a Hátsó-kapu melletti tornyot is,
melyből azonban ma már nincs semmi. 1627-ben ismét kitisztítják az
árkokat, köztük a Hosszú-árkot is. A Hátsó-kapu mellett bástyákat
építenek és ekkor fejeződik be a vár körüli, elővárost övező külső
várfal 1617-ben megkezdett építése is.
Vannak, akik a különböző városkapuk okmányokban szereplő korai
említéseiből: Halász-kapu 1432, Szent Mihály-kapu 1504, Szélmalom-kapu
1523, Újteleki-kapu 1524, Szent Lénárd-kapu 1475, Magyar-kapu 1535,
tévesen korai falakra gondolnak, pedig a krónika megmondja, hogy Lackner
1617-ben kezdte építeni a külső falat a kapuk mellett. Milyen falak
állhattak itt akkor 1617 előtt, ha csak most kezdik azokat építeni? A
kapuk ez időpont előtti említésének helyes értelmezése tehát inkább
sorompó, vámhely, az út kapuszerű lezárása, amely nem feltételezi a
csatlakozó várfalakat. Azok helyén lehettek közönséges kerítések is. A
Sopron belvárosát övező várfal egységes megépülte után hosszabb időnek
kellett elmúlnia amíg a külső tornyokkal tagolt hármas belső védőöv
kialakult és amíg a városmagot védő árok és vársík feltétlenül üresen
hagyott széles sávján túl, olyan újabb külső települések (viertel)
fejlődhettek ki, amelyek magukat védőfallal kerítették körül. E falak
azonban mindig inkább védhető kerítés jellegűek voltak, melyek a város
látható határait jelentették. Komolyabb támadás ellen védelmet soha nem
nyújthattak.
A XV. század végére kialakult vár nagyjából észak-déli irányban álló
téglány alaprajzú területét, melynek két hosszanti oldala enyhén
domborodik, magas védőfalak zárják körül. A várfalak előtt rendkívül
nagyméretű, mintegy 60 méter széles, beépítetlen terület volt, mely a
Várkerület , Széchenyi tér, Petőfi tér, Ógabona tér és ismét Várkerület
külső házsorainak homlokzatvonalain ma is leolvasható. Ez a házsor híven
követi a várfalak enyhén törő vonalát. A mai napig úgyszólván teljesen
megmaradtak a körülfutó várfalak és a bástyák nagy része is. A hatásos
nyilazás határértékét (Gyalókay Jenő szerint 60 métert) igénybevevő
nyílt terület és a magas védőoromzatos kőfal mellett a védők - a
megmászás elhárítására - a falak elé ugró, tehát oldalt-kilövést
lehetővé tevő, kis, kör alaprajzú védőtornyokat is építettek.
Ha a mai, belvárost védő várfalat vizsgáljuk, azt látjuk, a középső
volt egyben a fő védőfala a városnak. A hármas falövezetben ugyanis a
sűrűn épített, kör alakú védőtornyokkal ezt a középső falat erősítették
meg. A belső védőfal, a középső védőfalon belüli falszorosra néző
védőövben - mint már említettük - a hármas védőfal legbelsejét alkotta.
E - még több helyen ma is házfalakat képező és a házak errefelé néző
homlokzatával legtöbb helyen átépített - falban is vannak lőrések és
feljárók, melyek a fal eredeti védelmi céljára utalnak. Így a Fő tér 8.
sz. Storno-házban középkori feljáró csúcsíves ajtókeretét találjuk, a 7.
sz. Lackner-házban ugyancsak gótikus ajtókeretet. A Szent György utca
19. sz. házban a falszoros szintje fölött még kb. öt méter magasságig
álló romos középkori határfal felső részében pedig három - a középső, fő
védőfal lőréseivel egyező méretű - lőrés látható. A város belső
területéhez képest mintegy három méterrel magasabb szintű, belső
falszorosra nemcsak gyalog-feljárók vezettek, hanem kocsi-felhajtó is. A
Szent György utca 1. sz. alatti ház udvarában, a belső várfal megmaradt
szakaszában 2,40 m széles nyílású, szegmensíves záródású, középkori
kapukeret látható. A hármas védőöv legbelső fala biztosan
megállapítható: a Fő tér 8., 7., 6., Orsolya tér 3., 2., 1., Szent
György utca 19., 17., 15. sz. házak udvaraiban, ill. telkei hátsó
határvonalán. Ezek az ún. Bástya-kertek. Feltehetően ilyen falakat
rejtenek : a Templom utca 2., 4., 16., 18., 22., Szent György utca 13.,
9., 7., 5. A legbelső falövezet falai 60-100 cm falvastagság mellett 5-6
m magasak lehettek a falszoros szintjétől számítva. A középső
védőfal-övet erősítő védőtornyok egyforma méretei (5,20 m belső átmérő)
és egyenletesen sűrű elosztásuk a védőfalakon (kb. 30 m tengelytávolság)
arra vallanak, hogy a teljes védőöv egy építési időszakban
keletkezhetett. A fő védőfal vastagsága a falszoros szintje fölött a
lőréseknél 60-70 cm. A lőrések egymástól 2,40-2,80 m tengelytávolságban
ismétlődnek, szabályos sort alkotva. A lőrés a fal árok felőli síkján
van. 8 cm széles és 65 cm magas. Befelé 65-70 cm-re kiszélesedő és 80 cm
magas tölcsérbéléssel, enyhe szegmensíves záródással készült. Legtöbb
esetben téglával átboltozva. A kerek védőtornyok egészben vagy részben
megvannak: a Fő tér 7., 5., Templom utca 2., 8., 16., Színház utca 2.,
Orsolya tér 3., 2., Szent György utca 19., 15., 9., 3. és a Városház
utca 4. sz. házakban. Az egykori várárok felől nézve ma is láthatók a
Várkerület 110., 102. (kettő) és a 98. sz. házak melletti rondellák, a
Várkerület 10., Színház utca 11. és 15., valamint 19. sz. és 25., 31.
sz. házak udvarában levő rondellák. Az oldalozást és sarokvédelmet
ellátó, fent felsorolt tornyocskák falvastagsága azonos a fő védőöv
várfalainak vastagságával. Lőréseinek méretei nem állapíthatók meg, mert
ép nem maradt meg közülük sehol. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy
tornyonként 3-3 lőrés volt, melyek közül a középső előre, az oldalsók a
várfalakra néztek. Az egyenletesen 25 méterenként ismétlődő tornyok
ritmusában az 1597-es térkép szerint a Széchenyi tér 17-18. sz. ház
tájékán két torony 12-13 m tengelytávolságra állhatott. Ezek egyike is
lehet a 2001-ben, a Kongresszusi Központ alapozásánál talált
torony-maradvány. Ez a két közelfekvő torony kapuvédő elrendezést tesz
valószínűvé.
Az Előkapu barokk-kori állapota még a középkori vár-szerkezetre
vonatkozó tanulságokat tartalmazza. Ezt a helyzetet rögzíti az 1754
előtti időből kelt rajz, melyet Joannes Georgius Trost Maurermeister
rajzolt a Nepomuki Szent János kápolna és szobor elhelyezésére (eredeti:
Sopron, Közlevéltár). A várnak kis kör alaprajzú védőtornyai és nagyobb,
már tüzérség elhelyezésére alkalmas rondellái mellett egy ó-olasz
rendszerű bástyája is volt. Ez a bástya a délnyugati sarokbástya volt,
melynek egyik homlokfala a Petőfi térre, másik a Széchenyi térre nézett.
A bástya a csatlakozó várfalak homloksíkja elé mintegy 6 méterre ugrik
ki, azokat innen a védők jól oldalazhatták. Ezt az olasz rendszerű
bástyát is a rondellával együtt szokatlanul késői időre, 1597 utánra
tehetjük, melyet a rondella építése - mint korábbi típusú - megelőzött.
Építési ideje a XVII. század közepe.
1676-ban hatalmas tűzvész pusztít Sopron belvárosában. A házak
többsége, melyet az akkor már a vár oltalma alá siető nemesség birtokol,
megsérül.
1640 körül épült a külső várnak az a boltozott szakasza, mely a soproni
Liszt Ferenc Múzeum kertjében pár méteres hosszban máig megmaradt. A
Bécsi út tengelyében levő Bécsi-kaputól - melyet Szélmalom-kapunak is
neveztek - megtörik a külső várfal iránya. A kapu mellett állott kis
rondella már nagyon düledező állapotú. DNy-i irányban követve a falat,
az egybeesett a még ma is álló emeletes gazdasági épületnek (az egykori
jezsuita kollégium) utcai homlokzati falával, sőt itt egy rondellácska
is erősítette a külső várfalat, melyet az utca kiépítésekor a múlt
század végén bontottak le. A Patak utca irányát követő várfal egy
rondellácskája itt, a Lackner Kristóf utca és az Ikva közötti szakaszon
ma is épen látható. A falak ezután a Ferenczi János és Újteleki utcák
belső határvonalát alkotva, Volán Pályaudvar (az új piac), Várfal utca,
Fehér Dániel utca jó hosszú szakaszon megvannak, két rondellácskával . A
délnek tartó fal iránya a Múzeumnál megtört és innen a Deák tér hosszú
vonalán húzódott egykor. A kórháznál ismét megtörő vonulat felfelé tart
a Kőfaragó térnek. Innen a Fapiac és Pócsi út közti telkek belső
választóvonalát alkotva északnak tart és a kat. temető falaihoz
csatlakozik. Közben két rondellácskája áll még. A külső várfalakhoz
kerített helyek csatlakoztak, kerített majorságok. Ilyen 1660. táján a
jezsuita kollégium kerített majorja közel a Bécsi-kapuhoz, és a
jezsuiták 1700. körüli gyümölcsös és veteményes kertje (később
ferencrendieké) a Ferenczy János utcánál. E kertek ábrázolását látjuk
Michel Zakariás 1700-ból származó metszetén is, mely a várost
madártávlati képben mutatja. A kép legendájában olvashatók a Bécsi-kapu
Windmühlthor, a két rondella közötti torony Bdechthurm elnevezései is. A
Belvárost övező várfalhoz ebben az időben még egyetlen házat sem
építettek kívülről. Az itt leírt külső várfalakon belül van egy kisebb
területet befogó külső várfal is, melynek maradványai láthatók az Ikva
partjain, és a Paprét város felőli oldalán is követhetők. Egy
rondellácska is maradt a Tűzoltó-torony háta mögött az ikvaparti
falban.
A XVII.sz végén a török uralom alól felszabaduló ország egyik fő
kereskedelmi útvonala (marha-és ló-kereskedelem) Sopronon át vezet. A
XVIII.sz.elején Sopron Magyarország első tíz városa közé tartozik.
Megjelenik a nyomdászat, az ágyú-és harangöntés, virágzanak a
kékfestő-műhelyek. Betemetik a várárkot: konyhakertek kapnak benne
helyet; erre az időre tehető a Várkerület teljes kialakulása. 1753-ban
fedezik fel az ország első szénbányáját, kitermelése - az ország első
gőzhajtású szállítógépének segítségével - meg is indul. 1775-től nemcsak
az kap polgárjogot, aki háztulajdonos. 1786-tól válik kisvárossá
fokozatosan Sopron, bár ekkor még vármegye-székhely. A lakosság száma
ekkor már több, mint 11000. Széchenyi István 1835-től Sopron
díszpolgára, 1842-ben gőzmalmot létesít és Takarékpénztárat a német
kereskedők segítségével. 1840-től a kiűzött zsidóság ismét letelepedhet
a városban. Ekkor már a régi magot képviselő belvároson kívül teljes a
négy fertály (jogosan nevezhetjük ezeket "külső belvárosnak" is), de már
a külső, a lackneri városfalon kívül is elindul az utak mentén a házak
építése, mely területeket Vorstadt-nak, elővárosnak nevezünk
megkülönböztetésképpen a külső várfalon belül elhelyezkedő négy
viertel-től.
Az 1848-as szabadságharcban nem játszik a város szerepet, 1848-ban
Windischgrätz seregei szállják meg, a szabadságharc leverése után
létrehozott dunántúli kerület központjává lesz (a korábbi kilenc
vármegye pénzügyeit, rendőri és katonai ügyeit innen intézik). 1850-től
megszüntetik a városi tanácsot, csak Brennbergbánya tartozik a környező
települések közül Sopronhoz, rövidesen megnyílik a Nagykanizsát a
várossal összekötő vasút (ugyanakkor a Budapest-Bécs vonalból Sopron
kimarad), üzembe helyezik a gázgyárat. A Kiegyezés után Sopron ismét
megyeszékhely.
A századfordulón megindul a város kapitalista fejlődése a Monarchián
belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít
meg. 1919-ben a Sait-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország
jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én a népszavazáskor
(melyet az Ágfalvi csata előz meg) Sopron és környéke magyar marad.
Ekkor kapja a címet: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város).
(Volt ugyan, aki azt állította, hogy ez a név már a IV. (Kun) László
1277-es levelében szerepel, és az 1921-es elnevezés csak annak
felújítása, erre azonban a megtekintett dokumentum adatot nem tartalmaz.
Két helyen említi a hűséget: az első, amikor Sopron eléje járuló hűséges
polgárairól beszél -"fideles nostri ciues de Supronio" -, a második,
amikor arról ír, hogy az iránta való hűséget a soproniak túszul szedett
gyermekeik feláldozásával bizonyították - "eorum ciuium gratam
fidelitatem". )
A két világháború között Sopron határváros, súlyos gazdasági
következményekkel. Ezt a textilipar és idegenforgalom fejlesztésével
próbálják ellensúlyozni.
1944. márc.19-én Sopront is megszállják a német csapatok. Az
elkövetkezendő év fordulóján három hatalmas bombatámadás éri a várost.
1945. márc.31-én vonulnak be Sopronba a szovjetek. A háborút követő
években a város németajkú lakosságának zömét kitelepítik. 1950-ben
veszíti el Sopron megyeszékhelyi rangját. A szocializmus ideje alatt a
város az ún. határsávban fekszik, csak külön engedéllyel megközelíthető.
Az évek során inkább kulturális szerepe válik jelentőssé, iparát inkább
visszafejlesztik, részben tudatosan, részben a nehéz megközelíthetőség
miatt. Határában húzódik a vasfüggöny, maga a város is az ún.
határsávban van, rendszeresek a vonatokon, közutakon a belügyi
zaklatások. Magát az aknazárat aránylag hamar felszedik, de "korszerű",
érintésre reagáló dróthálórendszer húzódik végig a határon belül több
kilométerre. A város úgy védekezik, ahogyan tud: a Soproni Ünnepi Hetek
idejére kicsit szélesebbre tudja tárni kapuit, és meg tudja mutatni
valóban rejtett szépségeit a látogatóknak.
1989. aug.19. Fertőrákoson tartják az ún. Páneurópai Pikniket,
amikor is először vágják át a vasfüggöny szögesdrótját. Több száz
keletnémet menekül át Ausztriába. A rendszerváltozást követő évtizedben
a város egyre inkább a vendégmunkásság és a kereskedelem helye, a
bevásárló turizmus jelentősége, melyre az egész boltrendszer megépül,
csak az ezredfordulóval csökken, akkor sem jelentősen. A város maga a
minőségi turizmus, a vendéglátás, borkereskedelem és a konferenciák
helyévé kíván válni.